 |
 |
 |
 |
Véletlen képek a Galériából
Utoljára feltöltött kép:
Utoljára létrehozott albumok:
|
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
Online felhasználók
 Vendég: 5
Tag: eroni
Regisztráltak: 1,396
Legújabb tag: eroni
|
|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
Figyelem
A honlap CSAK akkor lesz teljesértékű, ha bejelentkezel !
Ha még nem regisztráltál kattints IDE !
(Bejelentkezés után ez a panel eltünik!) |
 |
 |
 |
 |
|
|
|
|
Szabóból mozigépész – avagy: Jászalsószentgyörgyön is volt egy mozi
Ha a föld engedte, a környékbeli tanyákról is bemerészkedtek az emberek. Billegve jöttek a sokszoknyás asszonyok a csúszós, foghíjas kövekre rátett, már eredetileg is sáros, koszos deszkákon. Akkor világosban is mókás volt, ahogy egyik kezükben a lemenõ nap fényében csillogó lámpással egyensúlyoztak a sár fölött. Hát még este, amikor a sötétben csak az imbolygó, ide-oda ugráló petróleum vagy gyertyafényeket lehetett látni, hallani az asszonyok vidám sikongatását, egy-egy férfiú félbe maradt bosszús káromkodását. Ilyenkor a kívül álló is tudta, hogy mozi volt az Iparos Körben. Az újdonság hatására mindenki felszabadult a napi problémák alól. Az asszonyok egymás közt, suttogva beszélték meg a vásznon történteket, a másnapi kenyérdagasztás közben is át-át kiabáltak egymásnak a kerítésen át, és együtt nevettek egy-egy jelenet felelevenítésekor. A serdülõ leányok – akik már elmehettek az eseményre – kis csoportokban pironkodtak a csókjeleneten, amit a fiúk éretlen vihogással kommentáltak. A férfiak bölcsen hallgattak, volt elég dolguk amúgy is. Egyszóval 1938-tól Jászalsószentgyörgyön is beleszólt az emberek életébe a mozi. A földszintes, alap nélküli vályogház volt a falu kulturális központja, ahol elfértek vagy százan. Ez volt az Iparos Kör a Piactér közelében, a késõbbi Mártírok útján. A Kör, illetve Ifjúsági Egyletének kiemelkedõ ténykedése folytán elõadásokat, tanfolyamokat szerveztek, évente több színielõadással lepték meg a falu lakosságát – még a mozi elõtt.
Aztán jött a mozi és kiegészült a falu kulturális programja. Ez az új közösségi lehetõség 1938-ban Tóth István magántulajdonában volt. Szóval minden úgy történt, hogy elõször a lányok táncoltak, aztán volt egy színielõadás, A falu rossza, vagy valami hasonló népszínmû, de mindig más. Körülbelül másfél óráig tartott a két mûsor, majd leengedték a vásznat és indulhatott a vetítés. Mindenki látni akarta a filmet, ami mozgott és vidám, nevettetõ képeket mutatott be egy adott történet kapcsán. Senki sem késett és senki sem ment el a mûsor vége elõtt. A moziba járás természetesen nem volt rendszeres, mert ha a földeken munka volt, elmaradt a szórakozás, Karádi, Páger, Jávor és Kabos Gyula játéka. Ha nem lehetett a földeken dolgozni a marasztaló sár miatt, akkor még szombaton is telt ház volt, persze ez attól is függött, hogy milyen filmet vetítettek. Fõleg a magyar filmeket és a kardozós filmeket szerették. Vasárnap már reggel puccosan mentek az emberek a templomba, úgy hogy ez a nap volt leginkább a szórakozás napja. Eleinte szombaton és vasárnap vetítettek filmeket, késõbb már egy héten négy vetítés is volt, vasárnap délelõtt pedig matiné.
Egy idõ után a mozi tulajdonosa a vetítõgépet és tartozékait eladta egy hold szõlõért. Egy megszállott mozirajongó és mellesleg cipész, a „mozis” Laci bácsi vette meg -– teljes nevét az emlékek sûrû homálya fedi –-, akinek volt engedélye, így továbbra sem hiányzott az élõmûsor utáni vetítés. A mozis lágyszívû volt, egyszóval „Laci bácsi, így és úgy” … felmehettek a gyerekek a rövid és szûk vaslétrára, ami mellett már többen szorongtak egy kivénhedt hokedlin. Mások az összehajtott tûzoltó pokrócról figyelték a vásznon történt eseményeket.
Talán ahogy minden mozigépész kezdte.
"Már inas voltam. 1940 környékén lehetett, talán ha lehettem 13 éves. Gyerekfejjel kitaláltam, hogy –- már pedig én egyedül megyek a moziba. Megkerestem a rávalót. Lyukas húszfilléres volt egy jegy a mezítlábas gyerekeknek, amit én a ministrálásért kaptam. Volt, hogy a vaspénz helyett tubuskát, olyan pampuskaféle tésztát kaptam, de azzal is beengedtek. Úgy nagyjából ekkor kezdõdtek a robotvilágos témájú filmek. Na, én bele is cseppentem egy ilyenbe. A fõszereplõ egy robot volt, más egyéb szörnyekkel együtt. Félelmetes volt. Hazafelé az itt-ott világító ablakokat felváltó sûrû sötétségben attól féltem, hogy elkap egy robot, vagy egy szörny –- és akkor mi lesz. Hát a robot ugyan nem kapott el, de az apám igencsak. Úgy hogy másnap volt mit mesélnem a filmrõl és meg a kék foltokról. Nagyon sokáig nem is mentem egyedül moziba."
Aztán jött a háború. Lassan elkoptak a színielõadások, az azt megelõzõ tánc, de filmvetítés akkor is volt és maradt. Természetesen, amikor a front helyben hallatta magát, akkor minden épeszû ember a bõrét mentette, de amint lecsendesedett a külsõ csatazaj és távolból hallatszottak már a rémisztõ fegyverek hangjai, szinte azonnal elkezdõdött a vetítés. Még 1943–-44-ben is! Mindig telt ház volt. Közvetlen a háború után a mozi mûködött tovább, csak most a „"mozis" Tóth vagy Halla Tibi bácsi vezette, késõbb Túróczy István volt a gépész, aki Szászberekrõl járt át és hozta a filmeket. Igaz, ezek a filmek sem voltak a kimondottan vidámak. Legtöbbje a háborúról szólt, ugyan úgy, mint a filmeket megelõzõ, igen hosszú híradó, aminek a bevezetõ mondata mindig ugyan az volt; „"Takarékoskodj pénzzel, anyaggal és idõvel, mert a takarékosság nemzetvédelem, a pazarlás hazaárulás!"
Hát ezek már az '50-es évek eleje, az államosítás és központosítás idõszaka. A régi toldozott-foltozott vályogház maradt Jászalsószentgyörgyön, csak új nevet kapott. Iparos Körbõl Úttörõ Mozi lett.
Hogyan lesz egy szabóból mozigépész.
„"Igazán akkor szerettem bele a moziba, amikor jöttek a kalandfilmek. Cowboy, indián, kardozás, kincskeresés –- egyre ment. A komámmal kuporogtunk a gépész mellett –- csak minket engedett maga mellé az öreg -–, és néztük a filmeket. Aztán a komám kitalálta, hogy legyünk mi is gépészek. Hogyne tetszett volna, hisz akkor minden filmet megnézhettünk. Ingyen. Persze nem ment ilyen könnyen, ugyanis be kellett fizetni a tandíjat, egy kék húszforintost. Na, anyám persze nem adta oda. A komám olyan kulák gyerekféle volt, egyszóval befizettük. A szolnoki központban, a Koszorú utcában, Baranyi Sándornál kellett jelentkezni és a Tisza Moziban vizsgázni. Ez úgy 1954 körül volt. A gyakorlat abból állt, hogy saját kezûleg és egyedül le kellett vetíteni egy matinét, majd a délutáni elõadásokat. Elõször a háromórást, majd az ötórást. Megkaptuk az aláírt papírt és egy igazolványt. Mozigépészek lettünk. A gyakorlat miatt én addig is vetíthettem, de csak helyettesítõként. Nem volt mindegy. A helyettesítõ 800 forintot kapott, az igazi gépész pedig 1200-at. A központban Zsíros Feri bácsitól kaptuk a filmeket. Õ utazó gépész, vándor mozis is volt, az úgynevezett Tanya Mozi-s. Ment tanyáról-tanyára. Ott tudták, hogy mikor jön a mozis, összegyûltek a tanyasi iskolában és várták a vetítést. Volt, hogy 100-150-en voltak."
Jászalsószentgyörgy életéhez egyre szorosabban hozzátartozott a mozi. Sajnos a régi épület düledezõ vályogfalai kérdésessé tették a további mûködést. Pedig mi mindent vetítettek e falak között, hol így, hol úgy.
"Aztán voltak a betiltott filmek, amiket nem lehetett sehol levetíteni. Ezeket csak nagy-nagy rimánkodásra adta ki Zsíros Feri. Hát, elvileg csak én nézhettem volna meg, láttuk egy páran. Koncentrációs táborok, dokumentum felvételek, '56-os események. Ezek valahogy ott maradtak a raktár egyik eldugott részében, vagy még nem merték elvinni. Minden fajta lom volt rajtuk, meg por és még rengeteg magnélküli filmtekercs. Volt olyan, amit még nem láttunk, de más sem nagyon. Azok szépen be voltak dobozolva. Csak számok voltak rajtuk. Hogy azokon mi lehetett, nem tudom, de nem mert hozzájuk nyúlni szinte senki. Aztán a '60-as évek közepe felé ezeket el is tüntették."
Az április havi mûsor 1959-bõl, amikor már a megyei mûsorfüzetben is megjelent az Úttörõ mozi mûsora, szép akkurátusan feltüntetve, hogy az adott film melyik korosztálynak nem ajánlott: Szent Péter esernyõje, Déryné, Hattyúk tava, Don Juan legutolsó kalandja, Mágnás Miska, Városi asszony. Az áldatlan állapotot 1962-ben orvosolta a megyei központ. Felújították ugyan, de a vályog épület állaga nem sokat változott. 1963-ban befejezõdött az átalakítás, szélesvásznú mozit, illetve most már filmszínházat kapott a község. Növekedett a mozilátogatók száma, hisz a környékrõl és Jászfelsõszentgyörgyrõl is ide jártak, mivel ott csak keskenyfilmek vetítésére volt lehetõség. Hétfõ kivételével naponta voltak elõadások, vasárnap matiné, délután pedig négy elõadás. 1961 és '63 között Vadkerti Kálmán volt az üzemvezetõ és gépkezelõ. A valamikori kisfiú, aki élt- halt a kalandfilmekért, aki részben szabó mesterségét adta fel, végre a gép mögé állhatott és folyamatosan szórakoztathatott, még ha mellékesben is.
„"Apámnál voltam tanuló, majd inas -– szabó lettem. De a mozizást vittem tovább, úgy munka mellett. Reggel vittem vissza az elõzõ esti filmet, elmentem dolgozni, munka után felvettem az esti mûsort és mentem haza kerékpárral. Vetítettem szombaton kétszer, vasárnap háromszor. Helyettesítettem Jánoshidán is. Ott is nagy gép volt. Emlékszem, egyszer a Dankó Pistát vetítettem. A moziban telt ház volt. Tele volt cigánnyal a terem, egymás ölében ültek. Akkora siker volt, hogy többször is le kellett vetíteni. Nem adtuk át Jászberénynek három napig. Még szerencse, hogy volt másik kópia is. Azt motorkerékpárral vitték Szolnokról Jászberénybe."
Jászalsószentgyörgyön –- a községi könyvtár mellett –- 1973. április 12-én átadták az új, szélesvásznú filmszínház épületét. A Megyei Moziüzemi Vállalat 3 és fél millió forintot áldozott az épületegyüttesre. A 70-es, 80-as években Terjéki Zoltán volt a filmszínház vezetõje, akinek áldásos tevékenysége folytán ekkor még úgy gondolták, hogy a szép, modern moziban majd mindig telt házzal vetítik a filmeket. A nyitást követõ kilenc hónapban 20.070 látogatója volt. A statisztika csak rövid ideig igazolta az elképzeléseket. A nézõk száma a következõ években drasztikusan csökkent, így ráfizetéssel üzemelt a szinte üres nézõtér. Sajnos a 80-as évek a jászalsószentgyörgyi filmszínház bezárását hoztáka magukkával.
Amikor még filingje is volt a mozinak.
„"Vetítettem én a szolnoki Millennium moziban is, ahol mozgatható, sima székek voltak, amiket a bál idején kivittek. Volt két dobogó hátul –- olyan, mint a tanítóknak -–, ahol két oldalt ültek, mint egy páholyban. Kis kertkapuszerû ajtó volt elõtte, meg könyöklõ rajta. Milinek, vagy Bolhás mozinak is hívták. Aztán sokszor vetítettem a régi Tisza moziban is 1957-ben. A padsor majd félkör alakú volt a felsõ részén, az alsó része már négyszög alakú volt, kifelé szélesedett a mozivászon felé. Az emeleten pedig a zsöllye, ahová lépcsõn kellett felmenni a nézõtérrõl. A gépház a zsöllye felett volt. Az elsõ sorokban ültek a banda gyerekek, mindig fel-felugráltak az izgalomtól. A középsõ részben ültek a családosok, közrefogva csemetéiket. Az utolsó szektorban ültek csóró párocskák, akiknek nem tellett a zsöllyére. Az emeletre ültek, a könyöklõ közelében a párt elvtársak, ha politikailag fontos volt a film, vagy premier volt. Leginkább azonban a fiatalok kedvelték, mert összebújhattak. Hát a filmet nemigen nézték, az biztos. Ha olyan ünnep vagy hétvége volt, külön színpadi elõadások is voltak a film elõtt. Mint a falumban annak idején. Ki is volt írva, hogy a mozijegy érvényes a színdarabra és a filmre is. Volt zenekar, bûvész, szavalat, kórus. De legszebb éveimet a szolnoki Kisgyepen töltöttem, a Nyúl utcai iskolában, ez egy telepi mozi volt. Ott 16-os gép volt. A tanterem fehér falára vetítettem. A két tanterem között olyan elhúzható fal volt, így lett nagy a terem. Késõbb már volt vetítõvászon is. A padokon ültek, meg ott, ahol tudtak. Minden este volt mozi, még matinét is csináltam. Ez volt a ’"November 7.’" nevû mozi, ahol a kisgyepi embereknek vetítettem. Fõleg vasutasok és cigányok voltak a teremben. Amikor nyár volt, szabadtéri vetítést szerveztem. Az udvar végén volt egy szenesbódé. A végét lefestettem fehérre. Itt már székek is voltak, olyan tonett típusúak. Talán még most is megvan valamennyi a padláson, ha szét nem hordták az ottaniak. Volt belõle vagy száz. Az iskola ablakába kitettem a hangszórókat, aztán feltettem a Marína, Marínát, hadd szóljon. Néha beleszóltam a mikrofonba, hogy ma három órakor elõadás, jegyek válthatók. Ez volt a meghívó, persze késõbb már plakát is volt. Olyan biankó, amire én írtam rá az éppen aktuális film címét. A belépõ 1,50 volt. Késõbb a felnõtteknek 2,50, a gyerekeknek 2 forint. És jöttek. Úgy megszokták, hogy amikor megszólalt a Marína, már jöttek, hogy mi lesz a címe, ki szerepel benne, lesz e benne szerelem, kardozás. Amikor végigmentem az iskoláig vezetõ úton, kezemben a vasdobozokkal, amiben a filmtekercsek voltak, mindig megállítottak, hogy mozis bácsi, mi lesz ma. Aztán meg, hogy mikor láthatjuk ezt meg azt a filmet, és mondták a címét, meg hogy ki szerepel benne. Szinte rendelték õket. A gyerekeknek a Süni, meg a Tücsök és barátai, a felnõtteknek Kiss Manyi kellett és mindig vidám film. A híradót valahogy nem kultiválták, meg a háborúsat sem. Pedig hányszor volt kötelezõ nagy ünnepek alkalmával, vagy ha elõre tudták, hogy mikor jönnek az elvtársak. Na meg a mûvészfilmek, amiket nem is értettek, csak nézték meredten. Na, szóval. Ha tudtam, felírtam õket, és amikor mentem filmcserére, megpróbáltam azokat kérni. Ha nem ment, akkor valami hasonlót, azokkal a színészekkel. Mindig telt ház volt. A gyerekek a szülõk ölében ültek, de sokan hozták a kisszéket meg a sámlit, hogy legyen ülõhelyük, mert volt, amikor végig állták az egész filmet. Persze voltak kötelezõ filmek is, olyan nevelõ jellegûek. Mint az, hogy hogyan készül az üveg, hogyan dolgozik az esztergályos, bányász, amire alig jöttek, hiába Marínáztam."
A leírtak alapját szolgáltatta Vadkerti Kálmán nyugdíjas szabó és mozigépész, aki sajnos már nem érhette meg e sorok megjelenését. 2005. áprilisában elhunyt.
(2005.október 5)
Forrás: Filmkultura
NwLGL
- 2008.06.08 11:56:42
0 hozzászólás ~
1202 megnyitás 
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hozzászólások
Még nem küldtek hozzászólást
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hozzászólás küldése
Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
|
|
|
|
