Ekkor még sok lakodalmat tartottak a faluban, ahová meghívtak minket is. Ismertük az embereket, együtt énekeltünk velük. Sok szép népdalt ismertem meg ebben az idõben, és megismertem velük együtt az énekes asszonyokat is. Munkám során sokszor találkoztam velük, sikerült elcsalogatni õket a mûvelõdési házba. Elindult az országos pávakör mozgalom és úgy gondoltam, hogy Szentgyörgyön is meg lehet alakítani a népdalkört.

Egyre többen jöttünk össze hetente, jó hangú barátnõt is hoztak magukkal az asszonyok és énekelgettünk. A dalokat az asszonyok hozták magukkal otthonról.

Mivel közel egykorúak voltunk (30 évesek), így a hangunk is nagyjából egyformán szólt. Két család is volt (Bathó, Seres), ahonnan négy-négy testvér is bekapcsolódott.

Amikor már jól hangzott, úgy gondoltuk, hogy be kell mutatkozni. Ez egy nõnapon történt.

Nagyon tetszettünk a szentgyörgyieknek, ezután a falu minden ünnepségén szerepeltünk. Ekkor még cigányzenekarral léptünk fel, de éreztük, hogy ez együtt nem jó. Édesapám gyerekkoromban sokat citerázott, s tõle érdeklõdtem a falubeli citerások felõl. Találtunk öt férfit, aki a napi munka után eljött hozzánk muzsikálni. A mûvelõdési ház vásárolt citerákat és ezekkel a hangszerekkel kísérték énekünket. Így már jobban szóltak az ismert népdalok.

A fellépõ ruhát elõször mindenki maga varratta. Mivel falunkban nem volt népviselet, ezért mi terveztük azt meg és a jász kék szín mellett döntöttünk. Amikor már a TSZ segítette együttesünket, az akkori divatnak megfelelõen elegáns hosszú ruhát varrattak nekünk. (Emlékszem, hogy Horváth János a TSZ fõkönyvelõje egyszer csak hozott egy vég anyagot, hogy ebbõl lesz az új ruha, s még azt is kikötötte, hogy talpig érõ legyen.)

A Jászságban szervezett Pávakörök találkozóján vettünk részt a környezõ falvakban, például Jászboldogházán, Jászapátin, Portelken, Jászberényben. Beneveztünk minõsítõ versenyekre, amelyek közül Mezõtúr volt a legemlékezetesebb, mert ott Nívó díjat kaptunk. Jászberényben, a mostani Csángó Fesztivál elõdjében is felvonultunk és énekeltünk.

Tiszakürtön országos pávaköri találkozón énekeltünk, ahol nagy elismeréssel szólt rólunk Vass Lajos zeneszerzõ és népdalkutató.

Õ akkor jött el hozzánk, amikor mi szerveztük meg a találkozót. Ekkor Szolnokról, Portelekrõl, Jászdózsáról, Jászapátiról, Jászfényszaruból fogadtunk vendégeket.

Sokáig emlékezetes maradt a faluban ez az este, mert együtt énekeltünk Vass Lajossal, aki megtanított egy új dalt, s a közönséggel együtt mi is mutattunk neki egy idevalósit (Sárgát virágzik a repce – állítólag ezt nem ismerte.)

A találkozók utáni szakmai beszélgetéseken minket mindig a legjobbak között említettek.

Tetszett a mûsorunk, változatos volt, a lassú ütemû daloktól haladtunk a gyors felé, s közben szóló énekek is voltak, még a citerások és a köcsögdudás is énekelt.

Vass Lajosnak nagyon tetszett, hogy az utánpótlással is foglalkoztam, mert gyerek pávakört is vezettem s a kicsiknél még citera együttest is.

A felnõtt Pávakör közel tíz évig mûködött a vezetésemmel, de az iskolában a késõbbiekben is tartottam egy népdaléneklõ szakkört az alsó tagozatos gyerekeknek, hogy ne felejtsük el, éljen tovább a népdal.

Ezeket elsõs tanító néniként végeztem, azzal a tudással, amit a jászberényi fõiskola ének tanárától Kopácsiné Lilla nénitõl tanultam, s szüleimtõl örököltem.