A jászalsószentgyörgyi római katolikus templom kertjének déli sarkában a millennium alkalmából ültetett hatalmas tölgyfa tövében egy lapos szív alakú bazaltkõ hever. Ma már csak a község legidõsebb lakói emlékeznek eredeti rendeltetésére: két évszázadon keresztül ez volt a község szégyenköve, amelyre a „kisebb" bûncselekmények elkövetõit állították fel a közmegvetés kifejezése céljából.

A szégyenfa, szégyenkö - a köznyelvben pellengér hazánkban a késöközépkor ismert büntetõ eszköze volt, amely a helyi elítéltek megfenyítésére és megszégyenítésére szolgált. Használata bizonyos XVI. századra visszanyúló kezdetek után a XVIII. században vált általánossá. Ugyan, ekkor már az állam közigazgatási és igazságszolgáltatási tevékenysége meghatározó, de csak szük körre terjedhetett még ki. így maga a népi társadalom, a falvak közössége teremtett meg bizonyos igazságszolgáltatási formákat.
A szégyenfa vagy szégyenkö a korabeli falvak és városok arculatához tartozott, s szokás szerint a piactéren a községháza elõtt, ritkábban a templom közelében állott. Általában egyszerû fa vagy kõoszlop volt ez. Egyrészt a helyi büntetõ hatalom jelképéül szolgált, másrészt nagyon is konkrét szerepet töltött be a büntetés végrehajtásban: hozzáláncolták az elítéltet, hogy felhívják elrettentésül a közösség figyelmét a bûnösre, s egyben meg is szégyenítsék azt. Gyakran elsõsorban lopásért, káromkodásért, becsületsértésért, stb. - mérték itt ki a "Tekénteles Tanáts" által kiszabott pálca - vagy korbácsütéseket.
Jászalsószentgyörgyön kialakult szokás szerint a Cérnákat pálcával vagy bottal, a nõket pedig korbáccsal sújtották. A községi protocollum (jegyzõkönyv) feljegyzéseiben a büntetés számtalan esetét õrizte meg számunkra. Közülük álljon itt két ítélet az akkori elöljáróság fegyelemtartásának megvilágítására.
1761-bõl: „Halla István megrészegedvén korán a templom elõtt a népnek szemeláttára káromkodott. Másoknak jó példájára, magának pedig megjobbítására 100 pálezákkal megcsapatni decidállatik. "
1764-bõl: „ Vanger Ilus, a Fejes János menye 25 korbáccsal megcsapattalik azért, hogy mind Fejest a gazsullyal meg szurkálta. Fejesnél is össze karmozsálta s irtóztató mocskos szó)val az öregasszonyt tsúfolta is, ezért a most említett büntetést, ha pedig ennek utána olyan rajta tapasztaltatik valahányszor, annyiszor ezen büntetése megfog dupláztatni."
Megjavult-e Vanger Ilus vagy sem, azt nem tudjuk, de annyi azonban biztos, hogy a jászalsószentgyörgyi jegyzökönyvekben a neve többet nem szerepel.
Az alsószentgyörgyi szégyenkö -bármilyen meglepõ is - hosszú kihagyás után 1948 júniusában, 60 éve volt utoljára használatban. Ekkor - az iskola államosításával kapcsolatosan - a felháborodott, mélyen vallásos asszonyok az államosításra szavazó Berkes Jolán tanítónõt állították ide „pellengérre". A fellázadt asszonyoknak az külön sérelmes volt, hogy Herkes Jolán, aki kántorkodott is a háború alatt a faluban, kántor-tanító létére, az egyház ellen szavazott. A tantestület megszavaztatása valójában formalitás volt, hiszen az iskolák államosítása már eleve országosan eldöntött dolog 1948-ban. Szegény Berkes Jolánnak mégis halálfélelmet kellett kiállnia a szégyenkövön. Szorult helyzetébõl a jászladányi busz sofõrje mentette meg.
A mintegy 110 cm hosszú, 60 cm széles, nem faragott, csupán durva megmunkálás nyomait magán viselõ szégyenkö még egy vonatkozásban fontos lehet a számunkra: a szakirodalom ma Magyarországon csak néhány napjainkig fennmaradt népi büntetõeszközt ismer. Viszont ilyen, mint az alsószentgyörgyi, Olaszországban ma is minden faluban, városban látható a templomok bejáratánál, így okkal merülhet fel a régmúltból a községnek valamilyen olasz kapcsolata. Nos, a helyi, igen tekintélyes Pálya iparos család tagjai úgy tartják magukról miszerint õseik olasz földrõl vándoroltak Jászalsószentgyörgyre. Persze ez nem jelenti azt, hogy õk olasz eredetûek lennének. Inkább elmenekült, majd késõbb visszatérõ jászok õk, akiknek eredeti nevük elfelejtõdött, s helyette az olasz „palio" (magyarul: zászló) módosult alakja lett családnevük. Tehát valószínû, hogy a templom mellé helyezett szégyenkö használatát a Pálya család „honosította" meg Jászalsószentgyörgyön.
Akár igaz. akár nem az olasz eredet, vélhetõleg Magyarországon ma nincs máshol templomhoz helyezett szégyenkõ. így aztán ez az egyszerû és látszólag nem sokat mondó bazaltkõdarab, mint néprajzi tárgyi emlék, méltó társa lehet az alsószentgyörgyi templomkert egyébként felbecsülhetetlen értékû többi „hivatalos" mûemlékeinek.

Megjelent: Redemptio 2008. XV. Évfolyam 4.szám.