 |
 |
 |
 |
Véletlen képek a Galériából
Utoljára feltöltött kép:
Utoljára létrehozott albumok:
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Online felhasználók
Vendég: 2
Nincs Online tag
Regisztráltak: 1,396
Legújabb tag: eroni
|
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
Megosztás a FacebookonIlyen volt a Bivaly Fesztivál Jászalsószentgyörgyön
Jászalsószentgyörgyön második alkalommal szervezték meg ezen a hétvégén a Bivaly Fesztivált a Vadas Parkban. Az eseményt pénteken íjászbemutató nyitotta meg a „Szentgyörgy Íjászai” közreműködésével, majd koncertekkel folytatódott a program.
Szombaton délelőtt már a Vadas parkba vezető utcán ínycsiklandozó illatok terjengtek, a reggeli órákban ugyanis megkezdődött a Bivalyfőző verseny. Jegenyei István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség tagja, a zsűri elnöke érdeklődésünkre elmondta, hogy a versenyre harminc csapat jelentkezett.
A főzők nemcsak a Jászságból érkeztek, hanem az ország távolabbi részeiről, így például Nagykanizsáról és Tiszakécskéről is. Sőt, még egy lengyelországi csapat is elkészítette bivalyhúsos ételét. A versenyzők jelentős része egyébként pörköltet készített, de találkoztunk bivalygulyással, zöldséges bivalyragu levessel, de még bivalyburgerrel is.
A gasztronómiai élményt számos program színesítette. A fesztivált egyebek mellett vásári forgatag, betyárviaskodó, mesterségek bemutatója, pálinka mustra, cigányzene, népzenei műsor, csikós és lovasíjászbemutató tette hangulatossá. A rendezvény sztárvendége a Magna Cum Laude együttes volt.
Az esemény ideje alatt pusztabusz közlekedett a településen, amivel a látogatók felfedezhették Jászalsószentgyörgy ökoturisztikai értékeit is. Megtekinthették a bivalyrezervátumot, az 1825-ben épült Erzsébet malmot, amit néhány évvel ezelőtt újítottak fel. A magyar lovas kultúra iránt érdeklődők pedig a Jászalsószentgyörgyi Lovas Centrumban és Magyar Udvarban találtak maguknak kikapcsolódási és sportolási lehetőséget.
Forrás és további képek:
|
 |
 |
Markosz - 2019.07.22 13:07:31
0 hozzászólás ~
1849 megnyitás
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Hozzászólások
Csak bejelentkezés után láthatod a hozzászólásokat!
|
 |
 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
 |
Ki, mit néz?
18.97.14.xxx @ news.php
40.77.167.xxx @ photo...
Egyszerre 179 fő a rekord. |
 |
 |
 |
 |
|