A Jászladányi rendőrök tetten érték azt a férfit, aki egy jászalsószentgyörgyi házba tört be.
A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást V. Béla jászalsószentgyörgyi lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 55 éves férfi 2015. május 11-én 14 óra 30 perc körüli időben egy jászalsószentgyörgyi lakóház kerítésének deszkáit kifeszítette, bejutott az udvarra, majd a melléképület ajtaját leemelte a sarokvasról és onnan egy létrát, valamint hulladék vasakat akart elvinni. A férfi éppen összekészítette a tárgyakat, amikor a Jászladányi járőrök tetten érték és elfogták. A Jászladányi Rendőrőrs munkatársai a Készenléti Rendőrség járőreinek segítségével előállították V.Béla helybeli lakost a Jászladányi Rendőrőrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.
Honlapunkon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Amennyiben szeretnél vele megismerkedni, ITT bővebb információt találsz róla.