Jászalsószentgyörgy nemhivatalos közösségi portálja - Friss, érdekes és független! Több bűncselekményt követett el
Írta: Markosz
Dátum: 2018.08.01 18:00:29

Forrás: http://www.jaszalsoszentgyorgy.com
Teljes hír
2018.07.30. hétfőre virradóra egy ismeretlen személy, a Vadas csárda ablakát felfeszítve bejutott az épületbe, ahol kutatást végzett, azonban nem vitt el semmit sem, majd távozott onnan. A bejelentést követően a jászladányi rendőrség és a helyi polgárőrség tagjai közösen, azonosították az elkövetőt, a Vadas csárdában elhelyezett kamera felvételei alapján, aki a helyi lakos B.Roland.

Ezután a személyt előállították a Jászladányi rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként történő kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte, valamint a településen történt több bűncselekmény elkövetését is elismerte, mint például az idősek otthonába és a délibáb kocsmába történt betörést is.

Az esete után másnap, 2018.07.31. kedden délután a Vadasban tartózkodó gyermekek közül, az egyiknek a táskáját meglátta, magához vette, majd a benne lévő mobil telefont kivette, és elment a helyszínről, a táskát a bozótba dobta.

A bejelentést követően B.Rolandot rövid időn belül elfogták, majd ismételten előállították a jászladányi rendőrőrsre, ahol a cselekmény elkövetését elismerte, a mobiltelefon pedig vissza adásra került a tulajdonosának.
http://www.jaszalsoszentgyorgy.com