A jászalsószentgyörgyi Tõzsér József soha nem felejti el 2006. január 7-ét. Az ominózus napot második születésnapjaként tarthatja számon: este negyed hét után öt perccel, az újszászi vasútállomás sínei között újjá született. Egy rossz mozdulat, egy felelõtlen tett miatt elvesztette mindkét lábát és bal karját is, de bivalyerõs szervezetének, a gyors orvosi segítségnek és nem utolsó sorban hihetetlen akaraterejének köszönhetõen túlélte a szörnyû balesetet.

— A Hollandiában élõ Judit lányomat vittem ki a vonathoz — emlékszik vissza a majdnem tragédiával végzõdött balesetre a ma már 57 éves férfi. — Nagy csomaggal volt, így segítettem neki a felszálláskor. A búcsúzkodás tovább tartott a kelleténél, a vonat már megmozdult, mikor le akartam szállni. Az ajtó automatikusan elkezdett becsukódni, meglökött, s ettõl megcsúsztam a lépcsõn. Fél kézzel kapaszkodtam, miközben mindkét lábam a vonat alá került. Már a peronon ültem, de még akkor is görcsösen szorítottam a fogódzkodót.

A lányom az ablakból látta mi történt velem, s azonnal meghúzta a vészféket. Egy darabig vonszolt még magával a szerelvény, ettõl pedig a bal kezem is becsúszott a kerekek alá. A fura az egészben, hogy mindvégig tudatomnál voltam. Bár mindkét lábam és a kezem is levágta a vonat, egyetlen pillanatra sem veszítettem el az eszméletem. Óriási szerencsém volt, hogy újszászi fogorvos barátom, dr. Ágotai Ede éppen a vasútállomás mellett lakik és pillanatokon belül a helyszínre érkezett. Õ kötötte el a csonkokat, míg a mentõk kiérkeztek.
Tõzsér József több mint öt liter vért vesztett, levágott végtagjai olyan súlyosan roncsolódtak, hogy nem is vitték utána a Hetényi Géza Kórházba.

— Tudtam, hogy túl fogom élni, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy feladjam a küzdelmet. Bartha adjuntus és csapata már várt a kórházban, s közel hat órás mûtéttel ellátták a sebeket. A feleségemnek azt mondták, a fájdalmak miatt egy héten keresztül mélyaltatásban tartanak. Ehhez képest három nappal késõbb felébredtem. Tudatom teljesen tiszta volt, fejbõl lediktáltam az asszony telefonszámát és beszéltem is vele. Attól kezdve míg hat hétig kórházban voltam, kora reggeltõl késõ estig ott volt velem.

Nagykõrösön, majd Budakeszin két-két hónapot töltött el a rehabilitációs osztályon. Fizikailag ismét megerõsõdött, megtanulta a láb- és kézprotézisek használatát. Önköltséges alapon Németországból beszerezte a legmodernebb mûkezet, mûlábat és ma már a maga módján ismét teljes életet él.

— A nyáron azért könnyebb, akkor sokat vagyok a szabadban, sétálgatok, kertészkedem. Télen beszorulok a lakásba, mûhelybe. Kerékpárokat, kismotorokat javítok, tévézek, olvasok. Tudom, már soha nem leszek olyan, mint régen, mikor a fél falut elvittem volna a hátamon, de azért így is erõsnek érzem magam. Hogy ennyire talpon tudtam maradni, feleségemnek, Jolikának köszönhetem, nélküle azt hiszem azért már feladtam volna.

Bármilyen hihetetlen, Tõzsér Józsefnek az autóvezetésrõl sem kellett lemondania. Speciálisan átalakított jármûvének volánja mögött rendszeresen találkozhatunk vele az utakon. Sõt, az elmúlt két évben ötször volt látogatóban a lányánál Hollandiában.

forrás: www.szoljon.hu