Én szerintem a következõ feltételeknek kell, hogy megfeleljen:
1. a vállalkozókkal egészséges kapcsolatot tartson fenn, ne kötelezze el magát egyiknek se
2. nem híve a kommunizmusnak, se a liberalizmusnak
3. keresztény értékrendet vall, itt nem a dísz templomba járókra gondolok
4. ne legyen nagyvállalkozó (ez azért fontos, hogy késõbb ne építsen ki kiskirályságot, ne váljon a település fõ foglalkoztatójává; mert akkor minden dolog úgy fog történni, ahogy õ kívánja)
5. ismerje jól a települést és annak lakóit; ha már nem is él itt, akkor is legyen szentgyörgyi kötõdése
6. ne féljen a radikális változtatásoktól, mivel a falu elég szépen megy le a lejtõn, szükség van a gyökeres átalakulásra
7. képes legyen összefogni az önkormányzatot, az egyházat, a civil szervezeteket és a vállalkozókat
8. ne sajátmaga vagy egyes üzleti-politikai körök, hanem a lakosság érdekeit tartsa szem elõtt
Végig gondolva Szentgyörgy lakosságát, az én elképzelésem szerint Talált József lenne. Kellõképpen határozott, politikailag nem hiszem, hogy elfogult lenne bármelyik oldallal szemben. Szentgyörgyi lakos, becsületes, magyar ember. Nem pénzéhes, rugalmas embernek ismerem. Nem hordja fenn az orrát. Röviden ennyi.
Annyi szó esett már arról hogy, ki miért nem jó polgármesternek, beszélhetnénk arról is hogy Ti kit javasolnátok a bársonyszékbe!
Nem csupán azokra gondoltam akik valószínüleg indulni is fognak hanem lehet akár egy "józan parasztember" (BugaJakab szavaival élve) kellõ bölcsességgel és tapasztalattal. Vitassuk meg hátha ráébresztjük a legesélyesebbet és venné a bátorságot a megmérettetésre.
[center]KÉREK MINDENKIT, HOGY KELLÕ KOMOLYSÁGGAL![/center]
Én ettõl félek, hogy sokan hiába szavaztak a Fideszre!
Ha csak a multinacionális cégek ügyét nézzük; tettek õk valamit polgármesterként, önkormányzati vagy országgyûlési képviselõként ezen multik megállítása érdekében? A válaszom: nem!
Csak hogy aki nézi az Echo tv-t vagy más ilyen fideszes szócsövet, általában azt hallja, hogy a multikat szidják! A bárány nézõ pedig örömmel nyugtázza, hogy milyen szép és jó a Fidesz!
Azt, hogy esetleg hogy van a valóságban, már nem szabad nézni! Az csúnya antiszemita dolog....
Én azért szoktam haragudni, amikor Csath Magdolna vagy Bogár László neves közgazdászaink az Ekhóban a Fideszt istenítik, miközben a jobbikos újságokban is hallatják magukat!!!!! Ha egyszer a globalizmus ellen vannak, akkor miért nem állnak egyértelmûen a Jobbik oldalára!
Szerintem Európában sehol nincs ennyi bevásárlóközpont,mint nálunk!
És ami van az nívós,ezt tapasztaltam is néhány helyen!
Vannak olyan európai városok,ahol a tesco nem kívánatos és a madaras sem!
Nem tudom mennyi idõs vagy???de nekem van egy vesszõparipám!
Ez az egész a Bécsbe járással kezdõdött a'80-as évek közepén!
Lehet sokan emlékeznek még rá,3 évente lehetett kiváltani egy kis valutát,aztán irány Ausztria,jött a hûtõ,tv,video,stb!
Nos a komcsik már akkor is hülyék voltak!
Mondjuk az állam csinál néhány nagy város határában(Gyõr,Debrecen,Szeged...)nagy depókat,õ beszerzi az árút és olyan áron adja el,mint amennyiért ott meg lehetett venni!
Egy csomó pénz határon belül maradt volna!
Ez szerintem nagy hiba volt.
Azután fõleg a szocik mindenkit beengedtek,mert ha emlékszünk még rá,elõször csak a METRO jött,majd 94-98 között és azután minden szemét felbátorodott,kapták a támogatásokat,adómentességet,hozták a szemetet,amit nyugaton nem lehetett eladni,a magyar meg vette és tette tönkre a magyar gazdaságot és kereskedelmet!
A sok multit nem kellett volna beengedni! De hány polgármester, meg a drága képviselõ-testület játszott át hatalmas földterületeket ezeknek a zsidó cégeknek! A vevõk származását fontos kiemelni, hiszen Simon Perez megmondta, felvásárolják az országot. És Jakab, tudod, hány fideszes politikus benne van ezekben az ügyletekben, az MSZP-vel együtt!!!!
Egy példa: Szolnok belvárosában már nem lehet magyar cipõt találni (legalábbis én ezt állapítottam meg), miközben szomorúan gondol az ember a haldokló martfûi gyárra...
Persze a sok birka, rögtön el kezd sivítani, amikor ilyenekrõl elmélkedsz, hogy hát mennyivel olcsóbb a külföldi áru, de arra nem gondol, hogy hány munkahelyet lehetne teremteni csak a cipõiparban!
És ha sok munkahely van, akkor a munkáltatók is pánikba esnek, és felemelik a bért, nehogy a dolgozók elhúzzanak máshová!
Ha több a pénz, akkor meg mindenki meg tudja venni a drágább, de minõségi magyar árut! (Akkor nem lehetne kifogásokat találni!)
Ezt a láncolatot lehetne folytatni, hogy ha kevesebb szemetet ennénk, akkor nem betegednénk meg, nem kellene az államnak hatalmas pénzeket fordítani a gyógyulásunkra! Nem kellenének nagy (zsidó) gyógyszercégek!
Ha lenne sok munkahely, a cigányságot is munkára lehetne fogni, nem szaporodnának minket túl!
Ha nem a világ egyik végébõl a másikba szállítanák az árukat, a környezetszennyezés is csökkenne!!!!
És még lehetne a sort folytatni!
Megannyi dolog, mely egymástól eltér, valahol mégis összefügg!
ha ez a polgármester marad, október 3. után,akkor nem gyászalsószentgyörgy,hanem Telavivszentgyörgy lesz...
a szentgyörgyi krónika meg : szarvák krónika...
A t..öm kivan,amikor mondják,"tesco-ban voltunk,mert ilyen meg olyan akció volt"
Én már rég bezárattam volna azt a céget,a legszemetebb mindenféle téren az országban!
Megmondom õszintén mi is járunk multikba,de ennek az is az oka,hogy itt helyben a boltok elég siralmas kínálattal vannak eleresztve!
Olvassuk a coop-ban milyen akció van,mert hordják az újságot mint az állat,csak..."ide nem vonatkozik csak Berényba,elfogyott,...stb"!
A piacon gatyát és külföldi zöldségeket lehet kapni,és még sorolhatnám.
Így nehéz lesz,de dolgozni kell rajta,...sokat!
Ne vedd rossz néven, csak érdeklõdni akartam a cipõüzemtervrõl, mert errõl semmit sem tudtam!
Én a lokalizációra helyezném a hangsúlyt! Elképzelhetetlen, hogy a lakosságnak nem lenne szüksége például ruhaboltokra, -üzletekre! Nem kínaira!!!!! A helyben legyártott termékeket én a helyi boltokban árusítanám, sõt rendeletben kötelezném õket, hogy a portékáik többsége helyben elõállított legyen!
A multikba árasztott, fogyasztóvá züllesztett "embert" visszahoznám a településen lévõ vásárlóhelyekre!
Nagyon fel tud idegesíteni, amikor a módosabbak is rohangálnak valamelyik városi multiba, mert ott 10 Ft-tal olcsóbb! Ja, hogy útiköltség is van?! Az a sok birkának le se esik!!!
A cipõüzem nem volt rossz ötlet mint épület, bár magántulajdon.
Trapi legyünk objektívek az ország szocis tönkretétele és a világválság és ezek negatív hatásai az utóbbi 3 évben mindenhol hatottak negatívan, nem jöttek létre szinte sehol új munkahelyek mostanában sõt szinte mindenhol kevesebb lett, szerintem errõl nem tehet sem a polgi sem a testület talán majd most kedvezõbb gazdasági helyzetben ebben is lehet elõrelépni.
Egyébként az nagyon jó hogy tisztább a falu. Emellett megújult a híd, tornaterem, vagy az ovi.
Az iskola elõtt impozáns tér épült a bicikliknek, és az ebédlõ is európaivá vált. Épültek, utak és járdák és sok más pl. a Vadas is megszépült Több minden jó történt mint azelõtt 12 év alatt.
Ezek tények, ezen felül persze a polgit lehet szeretni és nem szeretni.
Szerintem jobban meg kellene vizsgálni, hogy miért is oszlott fel a testület 2008-ban!!!
Sokszor pedáloznak azzal a fideszes polgik, hogy õk mennyivel többet tettek a településeikért! De hát mihez viszonyítják magukat? Az MSZP-hez? Tõlük mindenki csak jobb lehet!!!
Szóval nem kell rögtön elájulni, mert valamennyivel tisztább mondjuk a falu! Hol vannak a nagy, gyökeres változások??? Sehol! És ezt nem azért mondom, kedves aniko60, mert egy szemét, örökké elégedetlenkedõ alak vagyok, hanem mert itt élek, és látom mindennap a súlyos problémákat!!!
Admin hírrészletére:Egy ismerõsömtõl tudom, hogy Szarvák Imre jól ismeri kollégáját (Ujszilvás polgármesterét), akivel jó viszonyban van és példának szokta említeni az ottani sikereket. Azt azért tudni kell, hogy ott régebben mennnek a dolgok jó irányba, mint nálunk.
Petymeg! Én úgy tudom, hogy itt Szentgörgyön is minden törvény szerint hadrafogható segélyes be van hívatva dolgozni és a polgi irányítja és ellenõrzi õket rendszeresen ezt nap, mint nap lehet látni és az eredményét is, úgyhogy ez az irány szerintem jó és Buga nagyon szemléletes példáját fel lehet számolni persze ehhez a kormány segítsége is kell szigorodó torvények, munka és tanulás alapú társadalmi berendezkedés.
A liberális kormányzati ciklusokban ebbõl a szempontól képtelen volt bármely önkormányzat sokat tenni a kigyúrt munkakerülõ bûnözõk ellen hiszen a parlament nem segítette õket ebben sem.
Kedves Jakab!
Jó ez a mercis példa sajnos.
Tudtommal a testület a kötelezõn felül nem szórja mostanában a segélyeket, ami nem baj.
Az újszilvási nyilatkozat találó rá kellene kérdezni a polginál, hogy tud-e vele azonosulni, amennyiben igen akkor jó úton haladunk, ha nem akkor köszönjük meg a munkáját.
[quote]BugaJakab írta:
Csibém!!
El vagy tévedve,én úgy érzem nem szapuljuk egymást,csak a véleményeinket ütköztetjük,ahogy egy demokráciában kell!
Más::
Valóban nem a hivatal dolga,hogy a házam elõtt rendbe tartsa az árkot és nyírja a füvet,ezt megteszi minden NORMÁLIS ember,de ahol a szennyvízberuházáskor,telenyomták az átereszeket földdel,vagy betemették az árkokat hosszan,vagy nem tisztították ki rendesen,nos ott azért lehet még mit tenni!
Igen emléxem,Bettiék és Dohándi Editék elõtt mi volt évekig,de tudod mennyi ilyen van még a faluban??Nos belátom,az mégis csak egy"fõ út"mellett van és hát látványos a javulás,de ne legyünk már Tóth jancsik,hogy csak a látszat számít!
Azért arra is kíváncsi lennék,mennyi a segélyes és ebbõl mennyi dolgozik???persze a betegeket leszámítva,de nálam az nem beteg,aki 120 kiló,kopaszra nyírt és mercivel megy a segélyért,miközben rettegésben tartják a falu egy részét!
Itt is ki lehetne függeszteni,mint Hódmezõvásárhelyen,csak hogy tudjuk!
Amúgy meggondolandó,amit már írtam!
Itt 30-40 éve egy mûködõ árok és vízlevezetési rendszer volt!
De volt vagy 15 év,amikor szárasság volt és el lettek hanyagolva az árkok és a gödrök!
Mindenki látja,hogy néznek ki!
Hogy nálunk nem volt annyi gond mint máshol???ez javarészt az õseinknek köszönhetjük,jó helyre telepedtek le és gondosan bántak a faluval évszázadokon keresztül![/quote]
... Dr. Petrányi Csaba megemlítette, hogy a településen nincsen segély olyan esetben, amikor munkaképes emberrõl van szó.
Az állam adja a meghatározott segélyeket alanyi jogon az arra jogosultaknak. Ám ezen felül úgy nálunk nincs segély, hogy valaki bejön hozzám kérni. Ha életerõs, akkor már jöhet is közcélú munkára. Lehet takarítani, kapálni az erdõinket, a virágoskertjeinket, vagy sövényt irtani. Nagyon nagy a külterületünk, ott is lehet folyamatosan dolgozni.
[/quote]
Csibém!!
El vagy tévedve,én úgy érzem nem szapuljuk egymást,csak a véleményeinket ütköztetjük,ahogy egy demokráciában kell!
Más::
Valóban nem a hivatal dolga,hogy a házam elõtt rendbe tartsa az árkot és nyírja a füvet,ezt megteszi minden NORMÁLIS ember,de ahol a szennyvízberuházáskor,telenyomták az átereszeket földdel,vagy betemették az árkokat hosszan,vagy nem tisztították ki rendesen,nos ott azért lehet még mit tenni!
Igen emléxem,Bettiék és Dohándi Editék elõtt mi volt évekig,de tudod mennyi ilyen van még a faluban??Nos belátom,az mégis csak egy"fõ út"mellett van és hát látványos a javulás,de ne legyünk már Tóth jancsik,hogy csak a látszat számít!
Azért arra is kíváncsi lennék,mennyi a segélyes és ebbõl mennyi dolgozik???persze a betegeket leszámítva,de nálam az nem beteg,aki 120 kiló,kopaszra nyírt és mercivel megy a segélyért,miközben rettegésben tartják a falu egy részét!
Itt is ki lehetne függeszteni,mint Hódmezõvásárhelyen,csak hogy tudjuk!
Amúgy meggondolandó,amit már írtam!
Itt 30-40 éve egy mûködõ árok és vízlevezetési rendszer volt!
De volt vagy 15 év,amikor szárasság volt és el lettek hanyagolva az árkok és a gödrök!
Mindenki látja,hogy néznek ki!
Hogy nálunk nem volt annyi gond mint máshol???ez javarészt az õseinknek köszönhetjük,jó helyre telepedtek le és gondosan bántak a faluval évszázadokon keresztül!
Honlapunkon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény fokozása érdekében. Amennyiben szeretnél vele megismerkedni, ITT bővebb információt találsz róla.